Történet |
Landler korszak A Kispesti Deák Ferenc Gimnázium tehát 1950-ben vette fel Landler Jenő nevét, így lett a volt Deák Gimnázium jogutódja, mint az éppen Budapest részévé, XIX. kerületévé váló Kispest egyetlen gimnáziuma. Az iskola még hosszú évekig korábbi helyén, a Kossuth tér 12. szám alatt a mai Trefort Ágoston Kéttannyelvű Műszaki Szakközépiskola épületében - működött, melyet korábbi polgári iskola megszűnése után kapott meg a Deák Gimnázium. Az évtized végén az oktatás irányítói átfogó reformot készítettek elő a közoktatásban, ennek egyik kísérletébe kapcsolódott be az iskola az ún. 5+1-es rendszerbe. Ez annyit jelentett, hogy a hat tanítási napból ötöt töltöttek a diákok az iskolában, a hatodikat pedig a kerület valamelyik termelő üzemében. Mindez nem a szakképzés megindítását jelentette, hanem az általános gimnáziumokban a "munkára nevelés szellemében" ismerkedtek a fiatalok a fizikai munkával. Ez a rendszer, amely több éven keresztül működött, sok nehézséget okozott. Meg kellett szervezni az üzemekben a diákok kíséretét és felügyeletét, biztosítani kellett számukra a munkát (a fiúkat a Vörös Csillag Traktorgyár, a lányokat pedig a Vörös Október Ruhagyár és a Hungária Jacquard tudta fogadni). A kitűzött célokat mindezzel persze nem lehetett elérni, hiszen az üzemekben éppen nem a legkövetendőbb példákkal találkoztak a gyerekek. Az oktatás és az igények fejlődésével, az osztályok számának növekedésével azonban egyre szűkebbé és korszerűtlenebbé vált a régi épület, és így az iskolát egy új, jobban felszerelt környezetbe kellett áthelyezni. 1964-re a Gutenberg körúton elkészült az új épület, melynek építési munkálataiban, az utolsó "simításokban" sok diák és szülő is részt vett. A megnyitó 1964. szeptember 10-én volt, és mindjárt 4 elsős évfolyam kezdhette meg tanulmányait az új intézményben. Bár az "új Landler" nemcsak elődénél, hanem - az akkori viszonyokhoz képest - a többi iskolánál is jóval korszerűbb és modernebb volt, de bizonyos nehézségek már ekkor felmerültek: a folyosók iskolai életre szűkek voltak, a hátsó kijárat hiánya, nagy befogadóképességű, közösségi rendezvényekre alkalmas helyiség hiánya. Mindezeket a problémákat az iskola akkori igazgatója már a tervezés szakaszában felvetette, de hiába. A világos termek, a nagy udvar, a sportpályák, a házi tanműhelyek mégis megkönnyítették mind a tanulást, mind az oktatást, hiszen a diákoknak nem kellett többé külső üzemekbe járniuk. Az új épület lehetővé tette, hogy helyben tanulhassák a lányok a szabás-varrást, a fiúk pedig az autószerelést, vagy az elektrotechnikát. Sajátos "Landler - termékként kifejlesztettek egy ellenörző-értékelő-informáló oktatógépet, mely alkalmas volt arra, hogy feleltessen és az adott válaszokat, értékelje. A tagozatos osztályok tanulói heti 2 órát, az általános tantervűek pedig heti 4-5 órát töltöttek a műhelyekben. A negyedik év elvégzése után ezek a diákok minősítő szakmunkásvizsgát tehettek, és ennek birtokában, felvételi előnyben és időkedvezményben részesültek a szakirányú ipari szakmák tanulóidejéből. 1965-ben az iskola igazgatója új szabályok bevezetésével, kemény és szigorú fellépésével komoly tekintélyt vívott ki magának. Az igazgatónő kísérletet tett arra, hogy a tanulók között szoros közösségi szellemet, egy diákönkormányzati-modellt hozzon létre. Maga az elgondolás nem feltétlenül lett volna rossz, de a módszer a diákok számára túlontúl szigorúnak, formálisnak és erőltetettnek tűnt. Az osztályokat nyelvek szerint - az akkoriban még kötelező orosz mellett - latin, német, vagy francia csoportra osztották, illetve hatvanas évek végétől beinduló tagozatok: matematika - fizika, nyelvi tagozat vagy néhány évben testnevelés közül választhattak a diákok. A külső megjelenést rendkívül szigorúan kezelték; lányoknak tilos volt a smink, fiúknak a hosszú haj. Ellenben kötelező volt a köpeny, egy jó ideig a legendás Landler-sapka viselése is, a lányok nem hordhattak az iskolában nadrágot. Ami a hagyományokat illeti, ettől az időszaktól kezdve minden év őszén Landler-hetet tartottak, melyen belül számos kulturális és sporttal kapcsolatos programot szerveztek. Ezek közé tartozott a "Fordított nap", a "Nem középiskolás fokon" előadások, melyre híres embereket hívtak meg, vagy a Landler-staféta, amely különféle váltóversenyekből állt, és végül a szalagavató bál, mely zárta a hét rendezvényeit. Ezen kívül rendszeresen rendeztek tanár-diák focimeccset és különböző sportversenyeket. A sporteseményekre a diákok és a pedagógusok egyaránt nagy hangsúlyt helyeztek, és szinte minden délután szerveztek röplabda-, kosár- és focimeccseket, illetve asztalitenisz versenyeket. Minden nyáron építőtáborokban vehettek részt a tanulók - külön a lányok és külön a fiúk. 1979-ben az iskola igazgatója nyugdíjba vonult, s ezzel tulajdonképpen az ő nevéhez fűződő kísérlet befejeződött. Az új igazgatónő legfőbb célja az volt, hogy az eddigi erőteljesen nevelésközpontú szemlélet után a hangsúly áttevődjön az oktatásra, azon belül is a továbbtanulásra való felkészítésre. 1979-ben tértek át a 11 napos munkarendre, a szülők és a diákok legnagyobb örömére. Ez minden második héten szabad szombatot jelentett, ettől viszont kissé megnőtt a napi óraszám. Ezzel egyidőben került sor az új gimnáziumi oktatási-nevelési terv bevezetésére, mely a korábban az Országos Pedagógia Központ által irányított kísérlet külön engedélyezett óratervét megszüntette, és a minden középiskolában egységes felépítést tett kötelezővé. A tagozatok lényegében megszűntek, helyette a fakultációs rendszert hozták lére, amely a harmadik és negyedik évfolyamokon jelentett magasabb óraszámot. A gyakorlati foglalkozások némileg háttérbe szorultak, bár a fakultáción belül mindig törekedtek arra, hogy legyen gyakorlati jellegű választási lehetőség: néhány évig szabás-varrás működött, gyors-és gépírás, idegenvezetői ismeretek, illetve könyvtárkezelői fakultáció. A szokásokat, a sport és a kulturális élet hagyományait azonban továbbra is megőrizték. A nyolcvanas tanévre létrejött az iskola új könyvtára, mely valóban méltó körülményeket biztosított az elmélyült munkához. A további években kettős cél jellemezte az iskolát: felzárkóztatni az ide érkező közepesebb képességű diákokat és eljuttatni őket az érettségihez, illetve külön foglalkozásokkal segíteni a tehetségesebbeket, versenyekre és a továbbtanulásra felkészíteni őket. Megőrződött a diákönkormányzat kiemelt szerepe, a fiatalok érdekképviselete, mint a demokráciára való nevelés fóruma. Az iskolát bizonyos szabad szelleműség jellemezte, mely teret adott a kísérleteknek, szakmai jellegű újításoknak. 1986 körül egyre erősebben lépett fel a változtatás, a megújulás igénye, melyek megvalósítása azonban már a következő korszakra estek. |