001
002
003
004

 

Természettudományos pályázat megvalósítása 2020

Az ünnepek előtt kiderült, hogy idén is elnyerte a Nemzeti Tehetségprogram támogatását iskolánk Víz, víz, Tisz(t)a víz című természettudományos programsorozata.
A programsorozat már-már hagyományosnak mondhatóan egy júniusi, 3 napos Tisza-tavi táborral zárul, de addig még rengeteg érdekes és izgalmas feladat vár a lelkes résztvevőkre a heti rendszerességgel megtartott szakkör jellegű foglalkozásokon.
A foglalkozások központi témája idén is a víz, amelyet legalább olyan sokszínűen dolgozunk fel, amilyen sokoldalú a víz felhasználhatósága.
Természettudományos program lévén az eddigiekben már foglalkoztunk a víz fizikai, kémiai tulajdonságaival, illetve az ezekből adódó mindennapi jelenségekkel, de a második félévben alaposan áttekintjük majd az élettani jellemzőit is. Mindemellett lazításképpen irodalmi, történelmi, de még művészeti kitérőket is teszünk.