001
002
003
004

 

Természettudományos pályázat megvalósítása 2020

A járványügyi helyzet sajnos természettudományos programsorozatunkat sem kíméli.
A hagyományokhoz hűen érdeklődő diákjaink már szeptember óta azzal töltötték péntek délutánjaikat, hogy megismerjék a víz fizikai, kémiai tulajdonságait, életünkben betöltött szerepét.

Megismerkedtünk a vízzel kapcsolatos szakmákkal, bepillantottunk a hajózás alapjaiba, többek között a vízen alkalmazott KRESZ szabályokba. Alkalmanként – lazításképpen – történelmi kitérőket is tettünk.
Március közepén, a digitális oktatás bevezetésekor félbe kellett hagyni a szakkörünket is, de az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő jóvoltából engedélyt kaptunk arra, hogy a járvány elmúlása után nyár végén, kora ősszel befejezhessük a megkezdett munkát.

A tervezett Tisza-tavi tábort – ha a helyzet megengedi – augusztus utolsó hetében fogjuk megtartani, az elmaradt foglalkozások, és néhány külső program pótlására pedig szeptemberben kerül sor.