Landler korszak

A Kispesti Deák Ferenc Gimnázium tehát 1950-ben vette fel Landler Jenő nevét, így lett a volt Deák Gimnázium jogutódja, mint az éppen Budapest részévé, XIX. kerületévé váló Kispest egyetlen gimnáziuma. Az iskola még hosszú évekig korábbi helyén, a Kossuth tér 12. szám alatt a mai Trefort Ágoston Kéttannyelvű Műszaki Szakközépiskola épületében - működött, melyet korábbi polgári iskola megszűnése után kapott meg a Deák Gimnázium.
A kialakult négy osztályos gimnáziumok sorában a Landler Jenő Gimnázium nem volt sem jobb, sem rosszabb a többinél. Elhelyezkedése miatt természetesen tanulóinak zöme a kerület munkás és kistisztviselő rétegeinek gyermekeiből került ki ugyanúgy, mint a korábbi évtizedekben. Külvárosi léte miatt alkalmassá vált néhány "renitens értelmiségi" tanár száműzetési helyének, a "osztályidegen" elemek összegyűjtésére, amelynek általában a tanulás színvonala, maguk a diákok látták igazán hasznát. Ugyanakkor ez a külvárosi iskola nem volt a hatalom "szeme előtt" így sokkal nagyobb mozgástere, egyéni megnyilvánulási lehetősége volt a tanároknak és diákoknak egyaránt. 1952-ben létrejöttek az első koedukált osztályok, ettől kezdve a két párhuzamos osztály, inkább képesség, illetve tanulmányi eredmény szerint különült el. A jobb képességű osztály emelt óraszámban tanulta az orosz nyelvet, s közülük néhányan szovjet ösztöndíjjal tanultak tovább. Ekkor még nem voltak igazi tagozatok, az oktatás a központi előírásoknak megfelelően zajlott, kivéve, amikor például történelem órán elhangzott a felszólítás: "Tegyétek félre a tankönyvet, és figyeljetek rám!" Vagy amikor az irodalmi önképzőkör - mert itt megmaradt az önképzőkör - ülésein a "dekadens" Nyugatosok verseit szavalták a fiatalok. Feltehetően kevés állami gimnáziumban folytatódott szinte kihagyás nélkül a latin nyelv tanítása, az orosz mellett a német és ebben az iskolában hagyományosan a francia nyelv is teret kaphatott. Mindehhez olyan vezetés is kellett, aki ha kell "tartja a hátát" a tanáraiért és gyerekeiért egyaránt. 1956 nem a külvárosi középiskolások megmozdulása volt. Számukra - főként a fiatalabbak számára - talán a legfontosabb esemény a több hónapos rendkívüli iskolaszünet volt, hiszen tanítani nem lehetett. Az akkor itt dolgozó tanárok számára is mást és mást jelentettek ezek a hónapok. Néhányan nem jöttek vissza az újrainduló tanításra.

Az évtized végén az oktatás irányítói átfogó reformot készítettek elő a közoktatásban, ennek egyik kísérletébe kapcsolódott be az iskola az ún. 5+1-es rendszerbe. Ez annyit jelentett, hogy a hat tanítási napból ötöt töltöttek a diákok az iskolában, a hatodikat pedig a kerület valamelyik termelő üzemében. Mindez nem a szakképzés megindítását jelentette, hanem az általános gimnáziumokban a "munkára nevelés szellemében" ismerkedtek a fiatalok a fizikai munkával. Ez a rendszer, amely több éven keresztül működött, sok nehézséget okozott. Meg kellett szervezni az üzemekben a diákok kíséretét és felügyeletét, biztosítani kellett számukra a munkát (a fiúkat a Vörös Csillag Traktorgyár, a lányokat pedig a Vörös Október Ruhagyár és a Hungária Jacquard tudta fogadni). A kitűzött célokat mindezzel persze nem lehetett elérni, hiszen az üzemekben éppen nem a legkövetendőbb példákkal találkoztak a gyerekek.

Az oktatás és az igények fejlődésével, az osztályok számának növekedésével azonban egyre szűkebbé és korszerűtlenebbé vált a régi épület, és így az iskolát egy új, jobban felszerelt környezetbe kellett áthelyezni. 1964-re a Gutenberg körúton elkészült az új épület, melynek építési munkálataiban, az utolsó "simításokban" sok diák és szülő is részt vett. A megnyitó 1964. szeptember 10-én volt, és mindjárt 4 elsős évfolyam kezdhette meg tanulmányait az új intézményben. Bár az "új Landler" nemcsak elődénél, hanem - az akkori viszonyokhoz képest - a többi iskolánál is jóval korszerűbb és modernebb volt, de bizonyos nehézségek már ekkor felmerültek: a folyosók iskolai életre szűkek voltak, a hátsó kijárat hiánya, nagy befogadóképességű, közösségi rendezvényekre alkalmas helyiség hiánya. Mindezeket a problémákat az iskola akkori igazgatója már a tervezés szakaszában felvetette, de hiába. A világos termek, a nagy udvar, a sportpályák, a házi tanműhelyek mégis megkönnyítették mind a tanulást, mind az oktatást, hiszen a diákoknak nem kellett többé külső üzemekbe járniuk.

Az új épület lehetővé tette, hogy helyben tanulhassák a lányok a szabás-varrást, a fiúk pedig az autószerelést, vagy az elektrotechnikát. Sajátos "Landler - termékként kifejlesztettek egy ellenörző-értékelő-informáló oktatógépet, mely alkalmas volt arra, hogy feleltessen és az adott válaszokat, értékelje. A tagozatos osztályok tanulói heti 2 órát, az általános tantervűek pedig heti 4-5 órát töltöttek a műhelyekben. A negyedik év elvégzése után ezek a diákok minősítő szakmunkásvizsgát tehettek, és ennek birtokában, felvételi előnyben és időkedvezményben részesültek a szakirányú ipari szakmák tanulóidejéből.

1965-ben az iskola igazgatója új szabályok bevezetésével, kemény és szigorú fellépésével komoly tekintélyt vívott ki magának. Az igazgatónő kísérletet tett arra, hogy a tanulók között szoros közösségi szellemet, egy diákönkormányzati-modellt hozzon létre. Maga az elgondolás nem feltétlenül lett volna rossz, de a módszer a diákok számára túlontúl szigorúnak, formálisnak és erőltetettnek tűnt. Az osztályokat nyelvek szerint - az akkoriban még kötelező orosz mellett - latin, német, vagy francia csoportra osztották, illetve hatvanas évek végétől beinduló tagozatok: matematika - fizika, nyelvi tagozat vagy néhány évben testnevelés közül választhattak a diákok.

A külső megjelenést rendkívül szigorúan kezelték; lányoknak tilos volt a smink, fiúknak a hosszú haj. Ellenben kötelező volt a köpeny, egy jó ideig a legendás Landler-sapka viselése is, a lányok nem hordhattak az iskolában nadrágot.

Ami a hagyományokat illeti, ettől az időszaktól kezdve minden év őszén Landler-hetet tartottak, melyen belül számos kulturális és sporttal kapcsolatos programot szerveztek. Ezek közé tartozott a "Fordított nap", a "Nem középiskolás fokon" előadások, melyre híres embereket hívtak meg, vagy a Landler-staféta, amely különféle váltóversenyekből állt, és végül a szalagavató bál, mely zárta a hét rendezvényeit. Ezen kívül rendszeresen rendeztek tanár-diák focimeccset és különböző sportversenyeket. A sporteseményekre a diákok és a pedagógusok egyaránt nagy hangsúlyt helyeztek, és szinte minden délután szerveztek röplabda-, kosár- és focimeccseket, illetve asztalitenisz versenyeket. Minden nyáron építőtáborokban vehettek részt a tanulók - külön a lányok és külön a fiúk. 1979-ben az iskola igazgatója nyugdíjba vonult, s ezzel tulajdonképpen az ő nevéhez fűződő kísérlet befejeződött. Az új igazgatónő legfőbb célja az volt, hogy az eddigi erőteljesen nevelésközpontú szemlélet után a hangsúly áttevődjön az oktatásra, azon belül is a továbbtanulásra való felkészítésre.

1979-ben tértek át a 11 napos munkarendre, a szülők és a diákok legnagyobb örömére. Ez minden második héten szabad szombatot jelentett, ettől viszont kissé megnőtt a napi óraszám. Ezzel egyidőben került sor az új gimnáziumi oktatási-nevelési terv bevezetésére, mely a korábban az Országos Pedagógia Központ által irányított kísérlet külön engedélyezett óratervét megszüntette, és a minden középiskolában egységes felépítést tett kötelezővé. A tagozatok lényegében megszűntek, helyette a fakultációs rendszert hozták lére, amely a harmadik és negyedik évfolyamokon jelentett magasabb óraszámot. A gyakorlati foglalkozások némileg háttérbe szorultak, bár a fakultáción belül mindig törekedtek arra, hogy legyen gyakorlati jellegű választási lehetőség: néhány évig szabás-varrás működött, gyors-és gépírás, idegenvezetői ismeretek, illetve könyvtárkezelői fakultáció. A szokásokat, a sport és a kulturális élet hagyományait azonban továbbra is megőrizték. A nyolcvanas tanévre létrejött az iskola új könyvtára, mely valóban méltó körülményeket biztosított az elmélyült munkához.

A további években kettős cél jellemezte az iskolát: felzárkóztatni az ide érkező közepesebb képességű diákokat és eljuttatni őket az érettségihez, illetve külön foglalkozásokkal segíteni a tehetségesebbeket, versenyekre és a továbbtanulásra felkészíteni őket.

Megőrződött a diákönkormányzat kiemelt szerepe, a fiatalok érdekképviselete, mint a demokráciára való nevelés fóruma. Az iskolát bizonyos szabad szelleműség jellemezte, mely teret adott a kísérleteknek, szakmai jellegű újításoknak. 1986 körül egyre erősebben lépett fel a változtatás, a megújulás igénye, melyek megvalósítása azonban már a következő korszakra estek.

l