Bemutatkozás

A Kispesti Deák Ferenc Gimnázium a főváros XIX. kerületében, a kispesti Wekerletelep központjában található.

Iskolánk 1919-ben a X. kerületi Tisztviselőtelepi Széchenyi Gimnázium fiókintézeteként nyitotta meg kapuját. 1921-ben vette fel Deák Ferenc nevét, és 1923-ban kikerült a Széchenyi Gimnázium irányítása alól. Ekkortól Magyar Királyi Állami Deák Ferenc Reálgimnázium néven működött. 1953-tól 1991-ig az iskola Landler Jenő nevét viselte, majd 1991-től a hivatalos elnevezése Kispesti Deák Ferenc Gimnázium. Mai épületébe 1964-ben költözött.

A Gutenberg krt., Murányi utca, Zoltán utca és Piac utca által határolt területen fekszik a három emeletes épület, melyhez egy földszintes szárny is csatlakozik. Az épület maga nem illeszkedik a wekerletelepi építészeti környezetbe, szépen gondozott parkja, sétáló udvara, jól karbantartott sportpályái viszont kellemes kertvárosi hangulatot biztosítanak.

Az épületben a tantermeken kívül fizika-kémia-biológia előadó, számítástechnikai, idegen nyelvi, rajz és ének szaktanterem, testnevelésterem a hozzá kapcsolódó kondicionáló teremmel és öltözőkkel, valamint egy 3 helyiségből álló könyvtár-olvasóterem rendszer áll az oktatás szolgálatában. A földszinti szárnyban találhatóak az irodák, az orvosi szoba, az ebédlő, az iskolai büfé, valamint a Deák klub.

Az intézmény alapító szerve: Budapest, XIX. ker. Kispest Önkormányzat.
Az intézmény felügyeleti szerve: Budapest, KLIK XVIII. Tankerület

A tanulólétszám kb. 430 fő, a tantestületnek 45 tanára van.

Az iskolában alapítvány is szolgálja az oktatást és a nevelést:

A Kispesti Deák Ferenc Gimnáziumért Alapítvány
(számlaszáma: 11996217-06090236-10000001)

Akadálymentesítés be

Deak labor kiserletek

erasmus+

ftp

Út a tudományhoz

ProgeCad - Az AutoCAD R alternatívája

ITEC

AIESEC

Ökoiskola

Periódusos rendszer